Martin Scorsese Oscar-díjas olasz-amerikai filmrendező 77 éves. És lazán bebizonyítja, hogy egy 80 felé közeledő pasas tud még filmet csinálni, méghozzá nem is akármilyet. Némiképp megsértődve azt üzeni, hogy ne az akciófilmeket, a szuperhősöket keressétek a filmvásznon, hanem a valódi mozikat! Már csak azért is mert a végén – a film főhőséhez – Frankhez hasonlóan: valamennyien ottmaradunk tök egyedül mindazzal, amit életünkben tettünk. A rendező sértettsége érthető, hiszen számos stúdió utasította vissza filmjét, azzal, hogy túl drága. Ezúttal nem könyvet, hanem egy kifejezetten hosszú, több mint 3 órás – 209 perces – filmet ajánl olvasóink figyelmébe Böszörményi-Nagy György.
[/et_pb_text][et_pb_image src=”http://flower-presentation.hu/wp-content/uploads/2020/04/ir_02.png” _builder_version=”4.4.2″ hover_enabled=”0″ force_fullwidth=”on”][/et_pb_image][/et_pb_column][et_pb_column type=”1_2″ _builder_version=”4.4.2″][et_pb_image src=”http://flower-presentation.hu/wp-content/uploads/2020/04/ir_01.png” _builder_version=”4.4.2″ hover_enabled=”0″ force_fullwidth=”on”][/et_pb_image][et_pb_text _builder_version=”4.4.2″]Az 1960-as évek közepén induló, majd 1980-ban lecsengő „Új Hollywoodnak” nevezett mozgalom a rendezők szinte korlátlan uralmát hozta a filmkészítésben. A jobbak közül kevesen maradtak, John Cassavetes, Stanley Kubrick, Arthur Penn, Robert Altman meghaltak, Francis Coppola, Brian De Palma, Steven Spielberg, Ridley Scott, mások készítenek időnként érdekes filmeket, de az amerikai mozi legfontosabb szereplője évtizedek óta Martin Scorsese. Több okból: filmjei gazdag, jelentésbeli rétegezettsége, az igényes képi világ és zene elszabadítja a néző képzeletét, akárcsak a jobbféle irodalom, ami a filmes „redukált ábrázolás” mellett alig fordul elő. „Az ír” cimű film Charles Brand „Hallom szobafestő vagy” című sikerkönyvén alapul és Frank Sheeran élettörténetéről szól (a „szobafestő” maffia-szlengben, bérgyilkost jelent). A film majd 60 évet fog át, Sheeran (Robert De Niro) a „szobafestő”, mindössze egy végrehajtó, aki a korábbi gengszterfilmekben csupán mellékszereplő lehetett volna. A Charles Brand könyv azonban a szakszervezeti vezér, a befolyásos Hoffa eltüntetéséról szól, ezért ír bizalmasa és gyilkosa a főszereplő. Sheeran halála előtt több gyilkosságról és Hoffa megöléséről is beszámolt Brandnak. Sokak szerint az ír hazudott, de ez a forgatókönyv minőségét nem érinti. A Brand-könyvet Robert De Niro 2004-ben olvasta és tíz éven át győzködte barátját Scorseset, hogy csináljanak filmet belőle. Végül 2014-ben bejelentették, hogy indulnak a forgatással, miután a főszereplők közül De Niro és Pacino könnyen, a már visszavonult Pesci nagy nehezen vállalta a szereplést.
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.2″ column_structure=”1_2,1_2″][et_pb_column _builder_version=”4.4.2″ type=”1_2″][et_pb_text _builder_version=”4.4.2″ hover_enabled=”0″]Scorsese fontos döntése volt, hogy a sok évtizedet átfogó történetben ugyanazokat a főszereplőket mozgatja. Az öregítés/fiatalítás nem a sminkesek műve „Az ír”-ben, hanem a digitális technikáé (computer-generated imagery – CGI). Ennek eredménye Pacino és Pesci esetében jó, a „fiatal”, öregesen mozgó De Niro barna szemének kikékítése viszont – hogy írnek lássék? –, bosszantó. A film tervezett költsége részben a CGI miatt lett ilyen magas: 160 millió dollár. Ezt a nagy összeget a hollywoodi stúdiók egyike sem vállalta, aggódtak, hogy egy régies gengsztermozi messze nem hoz annyit a konyhára, mint a ma népszerű szuperhős képregényfilmek. Végül a Netflix vállalat Scorsese mellé állt. A film fogadtatása a közönség és kritika körében igazolta, hogy jól döntöttek.
A filmet először a New York-i filmfesztiválon mutatták be, majd november elsején egyes mozikban, végül november 27-től a Netflixen is megjelent. Ha valaki nem tudná: a Netflix előfizetéses médiaszolgáltató, egy online streaming csatorna, amely 2019. októberétől Magyarországon is elérhető.
A film igen hosszú (209 perc), ennyi időre beülni egy moziba megpróbáltatás (én is otthon néztem meg először „egyben”, majd másod/harmadszorra egy órás adagokban vacsora és kutyasétáltatás közbeiktatásával. A film hosszú ugyan, de a vágások feszesek, az események érdekes helyszíneken zajlanak, a ruházat, utcaképek, autómárkák változása az idő múltával pontos és látványos, az akciókat ellenpontozó zene igen hatásos.
Változó tempóban bomlik ki a történet és közben szólnak a régi amerikai slágerek (a Five Satins, Glen Miller, Fats Domino dalok). Ha nem a képernyőre figyelünk, „Az ír”, mint hanglemez is remek. A zene nagyon fontos dramaturgiai elem a Scorsese filmekben, a rendező nagyon ért ehhez, sok zenés dokumentumfilmet készített: The Blues (2003), Az utolsó valcer – The Band (1978), Shine a Light – Rolling Stones (2008), Rolling Thunder Revue – Bob Dylan (2019). 1978 óta Robbie Robertson, a hajdani the Band énekes-gitárosa állítja össze a Scorsese filmek zenéjét.
„Az ír” tehát Hoffa személye körül forog, aki James Riddle „Jimmy” Hoffa névvel 1913-ban született egy bányászcsaládban. 14 éves korában már egy áruházláncnál dolgozott, ahol a bolti eladók, árufeltöltők tiltakozását szervezte az alacsony bérek és a gyenge munkabiztonság ellen. Innen kidobták, ezután a főként kamionsofőröket, raktárosokat tömörítő Fuvarozók Nemzetközi Testvérisége (International Brotherhood of Teamsters) nevű szakszervezetnél rakodóként állt munkába Detroitban. A sikeresen szervezett sztrájkok eredményeként egyre többen csatlakoztak a szervezethez: az 1937-ben 170 ezres tagság 1961-re kétmillióra nőtt. A Teamsters az USA legnagyobb szakszervezetévé vált, elnöke Hoffa a szervezet székházát Washingtonba költöztette. Hoffa szárnyalását azzal magyarázták szerte Amerikában, hogy kezdetben a detroiti gengszterekkel, később más állambeli maffiacsaládokkal működött együtt.
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.2″ column_structure=”1_2,1_2″][et_pb_column _builder_version=”4.4.2″ type=”1_2″][et_pb_text _builder_version=”4.4.2″ hover_enabled=”0″]Ugyanakkor a volt Szovjetunióban és Közép-Európa szocialista országaiban „az amerikai történelem legnagyobb munkásvezérének” tartották. Végül a folyamatos sztrájkfenyegetést, valamint Hoffa alvilági kapcsolatait John Kennedy elnöksége alatt államügyész testvére Robert Kennedy „nemzetbiztonsági kockázatnak” minősítette. Hoffát megvádolták a bírák és esküdtek megvesztegetésével, valamint sikkasztással, ezért 13 év börtönre ítélték. 4 esztendő letöltése után azonban – miután Hoffa 500000 dollárral támogatta Nixon választási kampányát – az elnök 1971 decemberében kiengedte a börtönből azzal a feltétellel, hogy legalább 1980-ig háttérben kell maradnia, nem vállalhat vezető szerepet a fuvarozók szakszervezetében. Hoffa szabadulása után azonnal megszegte az alkut: szervezkedni, pereskedni kezdett, régi szakszervezeti tagságát tüzelte, maffia-kapcsolatait szétzilálta. 1975 júliusában két, a szervezett bűnözéshez köthető szakszervezeti vezetővel, Anthony Giacalonéval és Anthony Provenzanoval találkozott egy országúti étteremben, ahonnan nem tért vissza, eltűnt. Egy idő után nyilvánvaló lett, hogy megölhették, de maradványait hiába keresték, így 2013-ban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) befejezte a kutatást.
A szervezett bűnözés és a politika összefonódásának ábrázolása meglehetősen elnagyolt a filmben, de annyi kiderül, hogy Hoffa háborúzott a Kennedy fiúkkal és Nixont támogatta, miközben az olasz maffia az apával, Joseph Kennedyvel, az alkoholtilalom idején kialakult kapcsolatát ápolgatta és John Kennedy elnökválasztási kampányát pénzelte.
[/et_pb_text][/et_pb_column][et_pb_column _builder_version=”4.4.2″ type=”1_2″][et_pb_text _builder_version=”4.4.2″ hover_enabled=”0″]A filmet persze főként azért nézik, mert De Nirot, Al Pacinot, Joe Pescit, Harvey Keitelt az elmúlt évtizedekben sok jó filmben látták, érdekes, meglepő gesztusokra képes, férfias karakterüket megszerették.
Frank Sheeran (Robert De Niro), az ír, aki 4 éven át szolgált a II. világháború dél-olasz frontján, hazatérte után sofőrködött, majd steakhússal üzletelt, így került kapcsoltba Russel Bufalinoval (Joe Pesci) a Philadelphia városát uraló maffiacsalád fejével. A film elején Pesci meglepve kérdezi De Nirot „honnan tud ilyen jól olaszul egy ír?” De Niro válaszként szól az itáliai háborús megpróbáltatásairól a déli Salernóban és Cataniában. Mire Pesci „én Cataniaból jövök”, erre De Niro: „hallom a beszédén, hogy cataniai”. Ennyi elég volt, hogy az írt befogadja a Bufalino család. Később azután Russ Bufalino alkalmazásában önálló gondolatok, gátlások híján, bárkit megöl. Bábuként mozgatott figura, akit az őt felemelő gengszterek, szakszervezeti főkolomposok, és a család iránti lojalitás semmisít meg. A korábbi gengsztertörténetekkel ellentétben bukását nem az erőszak, a pénz, a drogok és a hölgyek okozzák, hanem az, hogy családja elfordul tőle, barátai és ellenfelei meghalnak.
Russel Bufalino (Joe Pesci) igazi, a háttérből parancsokat osztogató maffiózó, mentes a maníroktól, társaságban szelíd, gyengéd ember, mégis egy tekintettel, egy rövidke megjegyzéssel halálra ítélhet bárkit. Pesci korábbi filmjeiben őrült, hisztériás gyilkosnak mutatkozott, most, egészen más modorban játszik, alakítása rendkívüli, felülmúlja a társaiét.
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.2″ column_structure=”1_3,2_3″][et_pb_column _builder_version=”4.4.2″ type=”1_3″][et_pb_text _builder_version=”4.4.2″ hover_enabled=”0″]Jimmy Hoffáé látványos, kevésbé kifinomult szerep, mint az előbbiek, de Al Pacino hozza megszokott formáját. Csupán néhány percre tűnik fel a filmben Harvey Keitel – Angelo Bruno szerepében – ráadásul sötét szemüveggel. Mégis, kifakul mindenki a közelében. A kisebb szerepekben felbukkanó olaszok: Ray Romano (Bill Bufalino), Bobby Cannavele (Felix Ditullio), Domenick Lombardozzi (Anthony Salerno), Sebastian Maniscalco (Joe Gallo) is figyelemre méltóak. Nagy élmény nézni az összhangot, a keresetlenséget,a rafinált gesztusokat, ahogy De Niro, Pacino, Pesci, Keitel élvezik egymás társaságát ebben a hosszú, lassan hömpölygő történetben.
[/et_pb_text][/et_pb_column][et_pb_column _builder_version=”4.4.2″ type=”2_3″][et_pb_image src=”http://flower-presentation.hu/wp-content/uploads/2020/04/ir_04.png” _builder_version=”4.4.2″ hover_enabled=”0″ force_fullwidth=”on”][/et_pb_image][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.4.2″][et_pb_column _builder_version=”4.4.2″ type=”4_4″][et_pb_text _builder_version=”4.4.2″ hover_enabled=”0″]„Az ír” túlnő az amerikai szervezett bűnözés és a politika szövevényén, a „szobafestő” történetén. Scorsese, az ifjúkorában papnak készülő katolikus olasz összes filmjében megjelenik a bennünk folyamatosan zajló, a szakrális és a profán küzdelmével, a bűntudattal foglalkozó szál. Olyan zárt világot mutat be, amely a kapitalista, a korábban jóval megengedőbb Amerikában saját törvényei szerint működött. Benne ugyan a kívülállók élete egy fabatkát sem ért a bennfentesek számára, de a belső körben a bajtársiasság, az összetartás, az adott szóhoz való ragaszkodás, a rang tisztelete, a családszeretet szigorú szabályként élt. A külső világ „érték nélküli értékrendje” azonban beszivárgott az árulók a szabályszegők ütötte réseken, a külső világ dekadenciája megsemmisítette a belső rendet és biztonságot. Ez a nosztalgikus felhang forrása.
A film az utolsó félórában háttérbe szorítja a bűnt, a maffiát, a politikát, a gyilkosságokat, az öregedésről, az elmúlásról, a megbánásról, a feloldozásról szól megrendítően. Tudjuk, mindnyájunkra érvényes, amit mond. Nem távoli planétán játszódó, egzotikus történetet láttunk. „Az ír”-ben megjelenő karakterek itthon is léteznek, talán ritkábban sülnek el a fegyverek, mint odaát, de a megtévesztés, zsarolás, erőszakoskodás nálunk is hasonlóan működik.
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]